2015. március 8., vasárnap

DIÁKVETÉLKEDŐ A TUDÓS VÁRADI PREMONTREI KANONOK ÉLETMŰVÉRŐL

A verseny résztvevői és a felkészítő tanárok emléklapokat vihettek haza.
Március 5-én csütörtök délután dr. Károly József Irenaeus tudós fizikus premontrei kanonokra emlékeztek születésének 161. évfordulója alkalmából, a nagyváradi Ady Endre Elméleti Líceum dísztermében. A versenyt ezúttal is a Várad-hegyfoki Premontrei Kanonokrendi Prépostság és a Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetsége (BINCISZ) kezdeményezte és az Ady Endre Líceum történelemtanárai szervezték meg.
A megmérettetésre hét, egyenként háromfős csapat vállalkozott az Ady Endre Középiskola, a Mihai Eminescu Országos Kollégium és a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum Iskolacsoport képviseletében. A zsűriben dr. Apáti Tímea, Vincze Zsolt és Fazekas Tibor történelemtanárok foglaltak helyet.
A megjelenteket Fleisz Judit tanárnő, a vetélkedő főszervezője és levezetője köszöntötte, aki emlékeztetett arra, hogy 1999-ben kezdeményezte a Sapientia Varadiensis Alapítvány és az akkor még működő Erdélyi Múzeum Egyesület nagyváradi fiókszervezete a megemlékezéseket, azzal  a céllal, hogy  a fiatalok körében is tudatosítsák a nagyváradi jeles személyiség gazdag munkásságát és életútját. Hangsúlyozta, hogy a verseny mottója Károly Irén egy ismertté vált megállapítása: „A humanizmus emberré, a nemzeti törekvések naggyá a szeretet vallásossá tesz”. Ez a gondolat ma is irányadó kell, legyen a fiatalok számára.
Az idén is a kilencedikes középiskolás diákokat szólították meg, mert ők azok, akik most ismerkednek meg a tudományos- kulturális élettel és vihetik tovább nagy elődeink tiszteletét.
A többfordulós verseny során a fiataloknak többek között villámkérdésekre kellett válaszolniuk, keresztrejtvényt fejtettek, riportot készítettek Károly Irénnel stb. A hangulatos verseny végén Fejes Rudolf Anzelm Várad-hegyfoki prépost-prelátus, O. Praem. apát szólt a diákokhoz, bemutatva Károly József Irén életének és tevékenységének néhány mozzanatát, méltatva a közért tett áldozatos tevékenységét is. Kiemelte a tanulás és a tudás jelentőségét, mert ez egy olyan megszerzett érték, amit senkitől sem lehet elvenni, végül pedig különdíjakkal  jutalmazta a résztvevő csapatokat.
A bensőséges verseny végeredménye a következő: első helyen végzett,  s ezzel a verseny győztese lett a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum csapata, második az Ady Endre Elméleti Líceum IX. E osztályának csapata, harmadik helyen pedig a  Mihai Eminescu Országos Kollégium IX.I osztályának csapata végzett. A nyertesek munkáját könyvekkel jutalmazták. A verseny további résztvevői és a felkészítő tanárok emléklapokat vihettek haza.


Az évenként megrendezett Károly József Irenaeus megemlékezés 2015. március 14-én, szombaton 9 órától folytatódik a nagyváradi Premontrei Templomban, ahol emlékező szentmisére és a tudós premontrei kanonok síremlékének megkoszorúzására kerül majd sor.

További képek >>>



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése