2018. január 27., szombat

A MAGYAR KULTÚRÁÉRT DÍJ 2018 - DR. FLEISZ JÁNOS LAUDÁCIÓJA


2018. január 22-én, hétfő este a Szigligeti Színházban zajlott díjkiosztó gálaünnepséggel ért véget az RMDSZ által szervezett, a Magyar Kultúra Napjához kötődő rendezvénysorozat. Kulturális elismeréseket adtak át.

A Magyar Kultúráért Díjban részesült többek között dr. Fleisz János egyetemi oktató, történész.




LAUDÁCIÓ
Dr. Fleisz János tiszteletére

1951-ben született Nagyváradon, ahol az egykori 4-es Számú Középiskolában érettségizett, majd a kolozsvári egyetem történelem szakán szerzett oklevelet. Tanárként több iskolában tanított a legtovább 28 évig, a nagyváradi Mihai Eminescu Főgimnáziumban. 1994-től főiskolákon, egyetemeken is tanít, utóbb Nagyváradon a Partiumi Keresztény Egyetemen és a Nagyváradi Egyetemen, vendégtanárként pedig rendszeresen a budapesti ELTÉ- n és a Pécsi Tudományegyetemen. Doktori disszertációját 1995-ben védte meg Budapesten a Magyar Tudományos Akadémián, 1999-ben Bukarestben megkapta a történelemtudományok doktora fokozatot. 2000-től a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) köztestületi tagja. A Pécsi Tudományegyetemen habilitált, ahol megkapta az egyetemi magántanári címet. Jelenleg az ottani doktori bizottság tagja.
1990-óta tudományos ösztöndíjasként többször kutat Budapesten, történészként számos nemzetközi konferencián vett részt, sok szaktanulmányt és újságcikket közölt, nemrég jelent meg 20. könyve. Kutatásának vezérfonala a várostörténet és különösen Nagyvárad története, de foglalkozott az 1848-49-es eseményekkel és személyekkel, illetve az erdélyi sajtó történetével is. Munkásságának minden területét meghatározza a nemzet iránti felelősségteljes gondolkodás.
1995-ben létrehozta az EME nagyváradi fiókszervezetét, 1998-ban megalapította a Sapientia Varadiensis Alapítványt, majd 1999-ben kezdeményezte a Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetségének (BINCISZ) létrehozását, amelyeknek elnöke lett. A Varadinum Alapítvány ügyvezetőjeként, évekig fontos szerepet játszott a rendezvény lebonyolításában. Kezdeményezte Nagyváradon a Tudomány, a Civilek Napja, illetve a Művelődés Hete- Tanulás Ünnepe rendezvénysorozatok bevezetését, 2001-ben pedig a Magyar Kultúra Napja megünneplését, amelynek 15 évig Porkoláb Lajos mellett, egyik főszervezője volt. Egyike az RMDSZ keretében 2002-ben alapított Magyar Kultúráért díj létrehozóinak és első átadóinak. Tevékenysége és következetessége miatt 2003 novemberében Budapesten a Hűség a Hazához Nagykereszttel tüntették ki. Egyéb közéleti-politikai szerepet is vállalt, így megyei tanácsos, 2000 és 2003 között előbb a Bihar megyei RMDSZ művelődési, majd civil szervezetekért és a tudományért felelős alelnöke, 2008 és 2012 között nagyváradi önkormányzati képviselő. 2012-től a Nagyvárad–velencei római katolikus plébánia egyháztanácsának tagja. 2016-ban a kolozsvári EMKE Partiumi alelnöke, 2017-ben a Partiumi Területi Kutatások Intézete (PTKI) és a Magyar Regionális Tudományi Társaság (MRTT) tagja lett. Nem mellesleg nemzetközi sakk versenybíró is.  
E kiemelkedő, sokrétű és elkötelezett munka elismeréseként terjesztették fel dr. Fleisz Jánost a Magyar kultúráért-díjra.
Örömmel tölt el, hogy közeli szemtanúja lehettem dr. Fleisz János munkásságának és az is, hogy őt és feleségét, Judit asszonyt, aki kitartó segítője férjének, barátaimnak tudhatom.

Lejegyezte:
Kelemen Mária, a BINCISZ (BIHAR MEGYEI CIVIL SZERVEZETEK SZÖVETSÉGE) alapító tagja, a VARADINUM KULTURÁLIS ALAPÍTVÁNY egykori kurátora





Könyvbemutató és kiállítás Csökmőn

A Magyar Kultúra Ünnepe 2018 keretében január 25-én csütörtökön Csökmőn egy értékes kiállítás megnyitásával egy időben bemutatták dr. Fleisz János nagyváradi történész, egyetemi tanár, Nagyvárad művelődési élete 1940-1944 című könyvét. A szerzővel ezúttal is Porkoláb Lajos, a Megyei Népfőiskolai Egyesület elnöke beszélgetett. A rendezvény végén dedikálásra került sor.

Balról jobbra: Kiss Andrea, dr. Fleisz János és Porkoláb Lajos.


Egy felemás korszak története

2018. január 19-én, pénteken délután a váradi Lorántffy központban mutatták be a Magyar Kultúra Ünnepe 2018. rendezvénysorozat keretében dr. Fleisz János: Nagyvárad művelődési élete 1940–1944 című kötetét.

Tizennyolc éve szervezi közösen Nagyvárad és Berettyóújfalu a Magyar Kultúra Ünnepét, idézte fel a péntek délutáni kötetbemutatón a múltat Fleisz János huszadik önálló kötetének a bemutatója alkalmából, kifejtve azt, hogy a két város közös szervezése a bihari összetartozást példázza, ami kihatott a testvérvárosi kapcsolatokra is. Hozzátette, hogy a kultúrának közösségformáló ereje van, és bár a politika megosztja a magyar közösségeket, a kultúra szerepe az összefogás erősítése, ezért politikai állásponttól függetlenül mindenkinek együtt kell ünnepelnie a Magyar Kultúra Ünnepét. A továbbiakban a Nagyvárad művelődési élete 1940–1944 című könyvet bemutató Porkoláb Lajos berettyóújfalui művelődésszervezőről elmondta, neki nagy szerepe van abban, hogy folytathatják ezt az eseménysorozatot. Ehhez kapcsolódva maga Porkoláb Lajos úgy fogalmazott: „akkor csinálunk valamit jól, ha nem akarjuk abbahagyni”.


Kötetbemutató

A szerző és a méltató valójában elbeszélgettek egymással a kötetről a Lorántffy központban szép számban megjelent érdeklődők előtt. A Nagyvárad történelme kutatásának a nehézségeiről szólva Fleisz János elmondta, hogy az 1940–1944 közötti időszak egy fehér folt a magyar történetírásban, egyrészt mert a forrásadottság nem megfelelő, másrészt pedig azért, mert senki sem foglalkozott szívesen ezzel a korszakkal: pár mondatban elintézték az egész időszakot, mintha akkoriban nem lettek volna fontos teljesítmények. Fleisz János hozzátette, hogy vannak ennek a korszaknak nagyon szép, és nagyon csúnya szakaszai is.

A korszak

Az említett korszakolás kiindulópontja a Második Bécsi Döntés, amely lényegében a tengelyhatalmak stratégiai döntése volt: a velük szövetséges Magyarországból és Romániából két, nagyjából azonos méretű államot faragtak, mindkét országban nagyjából azonos nagyságrendű kisebbséggel, mert úgy látták, hogy ez szolgálja leginkább a Harmadik Birodalom érdekeit. A döntés nyomán Erdély északi része és Nagyvárad is visszakerült Magyarországhoz. A könyvből többek között kiderül, hogy bár az 1919-es impériumváltáskor hatalmas veszteségek érték Nagyváradot – a jogakadémia, az önálló színtársulat és a római katolikus püspökség megszűnése –, az eltelt húsz év alatt mégsem sikerült román várost csinálni belőle, ugyanis az 1941-es népszámláláskor a 92 ezres lakosság 92 százaléka magyar anyanyelvű volt. Ezért sem meglepő, hogy 1940-ben alig néhány hét alatt visszaállt a magyar polgári közigazgatás a városban.

Művelődési élet

Fleisz János hangsúlyozta, hogy az azt megelőző húsz évhez viszonyítva teljesen más minőségű művelődési élet alakult ki Nagyváradon a tárgyalt időszakban. Elmondta: érzékelhető volt az a törekvés, hogy Nagyváradot ismét kulturális központtá tegyék, hiszen ismét lett állandó és önálló színháza Váradnak, újralétesítették a nagyváradi római katolikus püspökséget. Olyan jeles írók alkottak Váradon, mint Horváth Imre és Tabéry Géza. A képzőművészeti élet is erős volt a városban, bár az kétségtelen, hogy a zsidótörvények negatívan érintették a helyi képzőművészeti életet. A beszélgetés után a megjelentek tehették fel kérdéseiket. A kötetbemutatón közreműködött Meleg Vilmos, aki Kölcsey Himnuszát, és váradi költők verseit szavalta el, valamint a Nagybajnócai Népdalkör három fiatal énekese, akik bukovinai népdalokat adtak elő. Az esemény szeretetvendégséggel zárult.




2017. november 4., szombat

PARTIUMI MAGYAR TUDOMÁNY NAPJA 2017
a Magyar Tudomány Ünnepe 2017 keretében

Intézményépítés és nemzeti összetartozás a Kárpát-medencei magyar tudományos kutatásban

2017. november 10, péntek, 10.00 óra

Helyszín:
Partiumi Keresztény Egyetem új épülete. Nagyvárad, Sulyok István utca14–16.



9.00-10.00  Regisztráció – földszint               

10.00-10.30 Megnyitó- Aula
Dr. Pálfi József rektor, Partiumi Keresztény Egyetem
Dr. Fleisz János elnök, Sapientia Varadiensis Alapítvány
Dr. Szilágyi Ferenc alapító igazgató, Partiumi Területi Kutatások Intézete

10.30-12.00 Plenáris előadások
Morvai Tünde titkár (MTA Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság, Budapest)
Dr. Páles Zsolt akadémikus, alelnök (MTA Debreceni Területi Bizottság)
Dr. Pusztai Gábor tudományos titkár (MTA Debreceni Területi Bizottság)
Dr. Sipos Gábor akadémikus, elnök, (Erdélyi Múzeum Egyesület, Kolozsvár)
Dr. Péntek János akadémikus, alelnök (MTA Kolozsvári Akadémiai Bizottság)


12.00-12.20 Kávészünet

12.20-13.30 Tudományos intézmények, szervezetek és műhelyek tanácskozása
Tanácskozás a térségi tudományos együttműködési formákról, a partiumi, nagyváradi tudományos műhelyek, kutatóhelyek rövid bemutatkozása, a tevékenységek összehangolása
Tájékoztató a MTA KAB Partiumi Regionális Munkabizottsága megalakulásának kezdeményezéséről         

13.30-14.30 Ebédszünet

14.30 -18.00   2. Partiumi multidiszciplináris konferencia
Előadások három panelban, külön részletes program szerint

Szervezők:   
Partiumi Területi Kutatások Intézete, Nagyvárad
Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad
Sapientia Varadiensis Alapítvány, Nagyvárad  
O’sváth Gyűjtemény, Csenger

Támogatók:
Bethlen Gábor Alap
Érintő Egyesület


2. Partiumi multidiszciplináris konferencia
2017.11.10
Partiumi Keresztény Egyetem, Új-épület

14:30 – 18:00  Történelem-szekció.
Moderátor: Fleisz János (PTKI)
PKE, Új-épület, 2. emelet, P21.-terem
14:30-14:35    Köszöntés
14:35-14:55    Pálfi József (egyetemi professzor, rektor, PKE, Nagyvárad)
Újkori reformátori kihívás, avagy egy 20. századi kerületszervezés megpróbáltatásai
14:55-15:15     Fleisz János (egyetemi magántanár, Nagyváradi Egyetem, elnök, Sapientia Varadiensis Alapítvány, Nagyvárad)
Nagyvárad, a Partium fővárosa
15:15-15:35    Zsoldos Ildikó (docens, tanszékvezető, Nyíregyházi Egyetem)
Két választás Szatmárban. Az 1905-ben és 1906-ban mandátumot szerzett szatmári képviselők prozopográfiai vizsgálata
15:35-15:45    Kérdések, vita
15:45-16:00    Kávészünet
16:00-16:20    Molnár Ferenc (adjunktus, II. Rákóczi Ferenc Magyar Főiskola, Beregszász)
            Popovics Bazil munkácsi görög katolikus püspök szerepe az északkelet-magyarországi hátország megtartásában az 1848–1849. évi magyar szabadságküzdelem idején
16:20-16:40    Dénes Zoltán (tudományos munkatárs, Debreceni Egyetem)
                        Zarándokturizmus tapasztalatai a Szent László év tükrében
16:40-17:00    Császár István (adjunktus, II. Rákóczi Ferenc Magyar Főiskola, Beregszász)
            Kisebbségi érdekvédelem a végeken: szovjet-ukrán impériumváltásbeli aspektusokból
17:00-17:20    Szilágyi Adrien Rebeka (hallgató, BBTE, Kolozsvár)
,,Szemeim csak az afrikai élet jelenségeit keresték.” Hetényi Kovács János, az első magyar természettudós Afrikában.
17:20-17:30    Kérdések, vita
17:30-17:40    Kiértékelés




2. Partiumi multidiszciplináris konferencia
2017.11.10
Partiumi Keresztény Egyetem, Új-épület

14:30 – 18:00  Irodalom, nyelv- és kultúratudomány-szekció.
Moderátor: Magyari Sára (PKE)
PKE, Új-épület, 2. emelet, P22.-terem
14:30-14:35    Köszöntés
14:35-14:55    Magyari Sára (docens, PKE, Nagyvárad)
                        Temetőkutatás a Partiumban és a Bánságban
14:55-15:15    Gazdag Vilmos (főiskolai tanár, II. Rákóczi Ferenc Magyar Főiskola, Beregszász)
A kárpátaljai magyar nyelvjárások másodnyelvi elemeiről és a meghonosodásuk során végbement változásokról
15:15-15:35    Antal Balázs (adjunktus, Nyíregyházi Egyetem)
Identitás-alakzatok a huszadik századi magyar irodalom regionális kánonjaiban
15:35-15:45    Kérdések, vita
15:45-16:00    Kávészünet
16:00-16:20    Balogh Andrea (adjunktus, PKE, Nagyvárad)
            Partiumi témák Juhász Gyula publicisztikájában
16:20-16:40    Varga Zsuzsa (tanársegéd, PKE, Nagyvárad)
                        Élőnyelvi és történeti helynévgyűjtés a Bihari-Hegyközben
16:40-17:20     Bökös Borbála, Nagy Orsolya, Hőgye Henrietta, Szenderszki Krisztina, Nyári Adrienn (kutatócsoport, PKE, Nagyvárad)
            Magyarország és Erdély a 19. században angol és amerikai utazók szemével
17:20-17:30    Kérdések, vita
17:30-17:40    Kiértékelés



2. Partiumi multidiszciplináris konferencia
2017.11.10
Partiumi Keresztény Egyetem, Új-épület

14:30 – 18:00  Regionális tudományi szekció.       
Moderátor: Szilágyi Ferenc (PTKI)
PKE, Új-épület, 2. emelet, P23.-terem
14:30-14:35    Köszöntés
14:35-14:55    Pál Ágnes (egyetemi magántanár, Szegedi Egyetem)
                        Elméleti és gyakorlati határ menti kutatások a Dél-Alföld példáján
14:55-15:15    Pénzes János (adjunktus, Debreceni Egyetem)
Vonzásviszonyok modellezése a magyar-román határtérségben
15:15-15:35    Erdei Gábor (adjunktus, Debreceni Egyetem)
Közösségek az Érmellék magyar oldalán – egy közösségi feltárás tanulságai
15:35-15:45    Kérdések, vita
15:45-16:00    Kávészünet
16:00-16:20    Szilágyi Ferenc (docens, PKE, Nagyvárad)
Észak-Partium településföldrajza
16:20-16:40    Szabó Tamás (doktorjelölt, Pécsi Tudományegyetem)
                        A területi versenyképesség és a közszolgáltatások hozzáférhetőségének kapcsolata
16:40-17:00    Czuczor Krisztina (PhD- Hallgató), Debreceni Egyetem)
            Térspecifikus elemek Nagyvárad turizmusában
17:00-17:20    Kérdések, vita
17:20-17:30    Kiértékelés
           




2017. október 1., vasárnap

Az idei tudomány napi konferenciára a felhívása



Partiumi Magyar Tudomány Napja 2017
2. Partium konferencia
Intézményépítés és nemzeti összetartozás a Kárpát-medencei magyar tudományos kutatásban
2017. november 10, péntek
10.00 óra
Helyszín: Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) új épülete. Nagyvárad, Sulyok István utca 14–16.
2017. november 10.-én, második alkalommal kerül megrendezésre a Partium-régió multidiszciplináris konferenciája. Az idei rendezvény a Partiumi Magyar Tudomány Napja nevet viseli és részét képezi a Magyar Tudományos Akadémia Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozatnak. A konferencia szervezői: Partiumi Kutatóintézet (Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad), a Sapientia Varadiensis Alapítvány, a csengeri O’sváth Gyűjtemény és Kutatóhely, valamint az Érintő Egyesület.
A konferencia célja olyan esemény megszervezése, ahol lehetőség nyílik a különböző intézményekben tevékenykedő, a Partiumot (vagy annak bármely alkotórészét) tanulmányozó kutató/kutatócsoport/program bemutatkozására, a szakmai kapcsolatok és együttműködések kialakítására és elmélyítésére.
Meghívott plenáris előadók: Morvai Tünde (MTA MTK EB), Páles Zsolt és Pusztai Gábor (MTA-DAB), Sipos Gábor (Erdélyi Múzeum Egyesület) és a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB) képviselője.
A részvétel ingyenes, de regisztráció-köteles.
Jelentkezési határidő: 2017. október 27.
Jelentkezni a csatolt űrlap kitöltésével lehet a partiume@gmail.com címen. A jelentkezés elfogadásáról a szervezők e-maiben küldenek értesítést.
További információ: ptki.partium.ro
Szervezőbizottság:
Fleisz János – Sapientia Varadiensis, Nagyvárad
Debrenti Edit – Partiumi Kutatóintézet, Nagyvárad
Szilágyi Ferenc – Partiumi Kutatóintézet, Nagyvárad
Melan Karolina – O’sváth Gyűjtemény, Csenger
Szilágyi-Varga Zsuzsa - PKE
Ardelean Tímea - PKE
Izsák Hajnalka – PKE
Zakota Zoltán – PKE
Támogató: Érintő Egyesület, Bethlen Gábor Alap

Konferencia jelentkezési lap

„2.Partiumi kutatások”

Nagyvárad, 2017. november 10.


Vezetéknév: ………………………………………………………………………………………………………………………………………………..
Keresztnév: ………………………………………………………………………………………………………………………………………………..
Beosztás: ……………………………………………………………………………………………………………………………………………….
Munkahely  neve: ……………………………………………………………………………………………………………………………………..
                      címe: ……………………………………………………………………………………………………………………………………..
Értesítési cím: ……………………………………………………………………………………………………………………………………………….
Telefon: ………………………Fax: ……………………. E-mail:………………………………
Szakterület: ……………………………………………………………………………………………………………………………………………………
Fő kutatási témakörök:…………………………………………………………………………………………………………………………………..
……………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………...
A konferencia-előadás címe:…………………………………………………………………………………………………………………………..
……………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………….
Kulcsszavak:……………………………………………………………………………………………………………………………………………………
Rövid magyar nyelvű abstract:……………………………………………………………………………………………………………………….
………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………
………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………
……………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………..
……………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………..
………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………
……………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………..
Dátum: ………………………………             
                                        

2015. október 28., szerda

Szacsvay Imre emlékezete


Megemlékezés volt október 25-én, vasárnap a Nagyvárad-Olaszi református templomban, a 10 órai istentisztelet keretében.

Igét hirdetett Tőkés László lelkipásztor, EP-képviselő, az EMNT elnöke.

A 166 éve kivégzett bihari országgyűlési követet, az 1848–49-es szabadságharc vértanúját dr. Fleisz János történész méltatta.

Dr. Fleisz János Szacsvay Imréről, az 1848/49-es népképviseleti országgyűlés vértanú jegyzőjéről megjelent tanulmányköteteit a helyszínen meg lehetett vásárolni, de könyvüzletekben is beszerezhetőek.

Képek >>>



2015. október 27., kedd

15 éves ünnepség Berettyóújfaluban

Október 22-én, csütörtökön Berettyóújfaluban megünnepelték a Bihari Szabadművelődési és Népfőiskolai Egyesület elindulásának 15 éves évfordulóját. Ennek tiszteletére nagyszabású ünnepséget szerveztek, amelyen az alapító tagok és pártolók nagy létszámban vettek részt.


Nagyváradot az eseményen dr. Fleisz János a BINCISZ elnöke, Fleisz Judit a Sapientia Varadiensis Alapítvány alelnöke és Meleg Vilmos az NCK ügyvezetője képviselte.

A rendkívül változatos és sokrétű tevékenységet felmutató civil szervezet egyike a legjelentősebbeknek a biharországi térségben, amelynek sikerült saját székházat építenie és ma is három főállású alkalmazottal rendelkezik.

Lisztes Éva elnök és Harasztosi Sándor volt elnök felelevenítették az indulást, amely főleg Porkoláb Lajosnak, a Nadányi Zoltán Művelődési Ház akkori igazgatójának kezdeményezésére történt, majd bemutatták a 15 éves sokrétű és rendkívül gazdag tevékenységet, amelynek egyik fő iránya a bihari térségi összetartozás, a nemzeti összetartozás keretében.
Külön kitértek azokra a széleskörű kapcsolatokra, amelyek Nagyváraddal, a Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetségével és más civil szervezetekkel, intézményekkel, személyekkel kiépítettek.

A beszédekben elhangzott, hogy az Egyesület büszke arra, hogy tagjai közül nagyon sokan a közös célokért munkálkodnak, e nélkül nem sikerülne a hagyományok ápolása, kultúránk terjesztése, a határokon átívelő nemzetegyesítés megvalósítása.

A rendezvény keretében Meleg Vilmos színművész irodalmi összeállítást mutatott be, az alapító tagok emléklapokat és fényképeket kaptak.


A jó hangulatú baráti találkozó pezsgős állófogadással zárult, ahol a további sikerek kívánása mellett, már a jövőbeli tervek is megfogalmazódtak, köztük a Magyar Kultúra Napja közös elindításának 15 éves ünnepi évfordulójára tervezett berettyóújfalui és nagyváradi rendezvények megszervezése.

Képek >>>


2015. október 17., szombat

Konferencia az 1848-49-es országgyűlés mártírjairól Budapesten

Október 13.-án Budapesten az Országház Deák termében tudományos konferenciát tartottak. A rendezvényen Nagyváradot dr. Fleisz János történész képviselte.

Az Országgyűlés Hivatala Közgyűjteményi és Közművelődési Igazgatósága által szervezett konferencia fővédnöke Kövér László, az Országgyűlés elnöke volt, a megnyitóbeszédet Mátrai Mária, az Országgyűlés háznagya tartotta. A konferencia levezető elnöke Csorba László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója volt. Az ülésszak arra törekedett, hogy bemutassa azoknak a vértanúknak az életét és tevékenységét, valamint áldozatvállalását, akik a szabadságharc idején a kormány és az Országgyűlés kötelékében vállaltak szerepet. Hermann Róbert A megtorlás éveiről értekezett, ebben tisztázta, hogy az 1848-1849-es forradalom és szabadságharcot követő megtorlás a közismertnél jóval hosszabb időszakot foglalt magába, hiszen 1848 decemberétől elkezdődött és az utolsóként szabadulók csak 1859-ben hagyták el a börtönöket. A kivégzett áldozatok száma a jelenlegi kutatások állása szerint mintegy 160, de ez még növekedhet a jövőben, így a megtorlás nemzetközi összevetésben is igen súlyosnak tekinthető. A következőkben Urbán Aladár Batthyány Lajosról, Kedves Gyula Jeszenák Jánosról, Molnár András Csány Lászlóról, Melkovics Tamás pedig Perényi Zsigmondról tartott előadást a népes hallgatóság előtt.

Az utolsó előadást Fónagy Zoltán, a budapesti Történettudományi Intézet tudományos főmunkatársa tartotta Szacsvay Imréről. Ebben megállapította, hogy Szacsvay Imre életének és tevékenységének csaknem egyetlen tudományos kutatója Fleisz János, akinek Egy tollvonás volt a bűne című 2009-ben az Országgyűlés által kiadott kötete, ma is meghatározó. Előadásában, néhány saját értékeléssel és a társadalomtörténeti megközelítéssel, igyekezett kiegészíteni a Szacsvayról kialakult képet. Megállapította, hogy a hozzá kötődő „Egy tollvonás volt a bűne” némileg lekicsinyli Szacsvay szerepét, hiszen ő a korabeli eseményeknek egyik jelentős szereplője volt és hasonlók nélkül 1848-49-ben nem sikerült volna kiemelkedőt elérni. Életútja, a rendi társadalomban kijelölt életútnak felelt meg, tevékenysége következetes politikai nézetrendszerről tanúskodik, amely őt a radikális középpártiak közzé sorolja. A császáriak szempontjából messze nem csak egy tollvonás volt a bűne, így nem kerülhette el a sorsát és kivégezték. Hazaszeretete, bátor kiállása és egész tevékenysége miatt megérdemli az utókor tiszteletét.


A sikeres konferenciához kapcsolódó beszélgetéseken újból megfogalmazódott, hogy az Országgyűlés vértanúinak, és közöttük kiemelten Szacsvay Imrének az emlékét a jövőben is lehetőleg intézményes és szakmai keretek között közösen szükséges ápolni, a politikai viszálykodások teljes kizárásával, hiszen ők az egész magyarság vértanúi és példaképei, így nem szerencsés őket pártkampány díszletként felhasználni.

További Képek >>>



2015. október 10., szombat

ÚJ EMLÉKTÁBLÁT AVATTAK NAGYSÁNDOR JÓZSEF TISZTELETÉRE


A Nemzetstratégiai Kutatóintézet és a Hadtörténeti Intézet és Múzeum 2015.október 6-án a nemzeti gyásznapon a vértanúk tiszteletére rendezett megemlékezést és tanácskozást. Ennek keretében a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) budapesti Nagysándor József utca 8 szám alatti székházának folyosóján felavatták Nagysándor József, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc Aradon kivégzett honvédtábornoka tiszteletére állított emléktáblát.
Az ünnepi beszédeket és koszorúzást követően a konferencia résztvevői három szekcióban hallgathattak előadásokat a szabadságharc eseményeiről, következményeiről és történelmi utóhatásairól.
Nagysándor Józsefről, a nagyváradi születésű aradi vértanúról dr. Fleisz János történész, egyetemi tanár beszélt. Az aradi vértanúk nagyváradi kötődése című előadásában taglalta Nagysándor nagyváradi éveit, katonai karrierjének kiemelkedő momentumait, hazafias szellemét és áldozatvállalását. Aláhúzta, hogy a „leghazafiasabb érzelmű” tábornok kultusza Nagyváradon, 1990-óta töretlenül folyatódik. Említette még, hogy Nagyváradon rajta kívül még rendszeresen megemlékeznek Rulikowsky Kázmér lengyel származású tisztről, aki az orosz seregekből ált át a magyar szabadságharchoz, emiatt 1849. augusztus 28.-án Nagyváradon kivégezték, így ő tekinthető a szabadságharc nagyváradi vértanújának. Szacsvay Imréről, aki nagyváradi képviselőként és az országgyűlés jegyzőjeként aláírta a magyar nemzet Függetlenségi Nyilatkozatát és főleg emiatt 1849. október 24.-én Pesten kivégezték. Figyelmeztetett viszont arra is, hogy csak nagyon ritkán emlékeznek meg a váradiak Láhner György aradi vértanúról, akit pedig főleg a nagyváradi várban 1849-ben elhelyezett országos fegyvergyárban kifejtett sikeres tevékenységéért ítéltek halálra.  Az pedig már csak szűk szakmai körökben ismert, hogy egy-egy epizóddal 1849 augusztusában még két másik aradi vértanú is kötődik Nagyváradhoz.  Az egyik Poeltenberg Ernő, aki mint a forradalmi hadsereg hadikövete a fegyverletételről szóló oroszokkal folyatott tárgyalásokat érdekében megbízást teljesítve 1849. augusztus 7-én délután 2 óra tájban érkezett Nagyváradra, ahol akkor még semmit sem tudtak a közeledő oroszokról. Paszkevics orosz tábornagy Ártándon nem fogadta őket, azzal, hogy nincs felhatalmazva tárgyalások folytatására. Így mindössze egy levéllel augusztus 9-én még átutaztak az oroszok által már megszállt Nagyváradon, majd Tenkén át végül Világosra. A másik, Vécsey Károly aradi vértanú, aki miután hadteste 1849. augusztus 19-21-én Borosjenőnél letette a fegyvert, Nagyváradra jött, ahol jelentkezett az orosz főhadiszállás parancsnokánál Paszkevicsnél.  Abban a reményben jött Váradra, hogy ha közvetlenül az orosz főhadiszálláson adja meg magát, megúszhatja a megtorlást. Számítása azonban nem vált be, mert Váradról is az aradi várba kisérték és átadták az osztrák hatóságoknak, így társaival hasonló sorsra jutott.  Róluk külön szervezet keretek között soha sem emlékeztek meg Nagyváradon.
A bensőséges rendezvény végkövetkeztetése az volt, hogy a mai globális világban különösen fontos, hogy intézményesen is emlékezzünk múltunk meghatározó eseményeiről.

2015. szeptember 30., szerda

„Tartsuk meg a várban a következő konferenciát!”

Kiváló könyvet mutattak be hétfőn délután az Aradi Polgármesteri Hivatal teljesen megtelt dísztermében: az Aradi Kölcsey Egyesület legutóbbi kiadványát, Arad Bánság és Partium határán. A régió várai címmel. A Fecskés könyvek legújabb kötete akkor is fontos és hézagpótló lenne, ha nem kötik egy Arad számára nagyon is időszerű témához, az Arad, Európa Kulturális Fővárosa 2021 célkitűzéshez. A könyv elkészültét, mint Jankó András egyesületi elnök elmondta, eredetileg idén júniusra tervezték, nem sikerült azonban tető alá hozni, így most, az Aradi Magyar Napok keretében került sor szárnyrabocsátására, ami még nagyobb súlyt adott megjelenésének.

A népes közönséget, a megjelent vendégeket, meghívottakat Fekete Károly, a Kölcsey Egyesület titkára köszöntötte, megemlítve: sokaknak csak lakóhelyük, „éjjeli menedékhelyük” ez a város, a helybeliek viszont minden kövét, hangulatát szeretik. A város szülöttét, Tóth Árpádot is idézve hangot adott reményének, hogy talán, hatvan-hetven év után, alapos felújítást követően, a kulturális fővárosban Feszty Triptichonját is megnézhetik majd a látogatók.

Jankó András egyebek közt arról beszélt, a bemutatandó könyv témájához is kapcsolódva, hogy kár lenne egy több mint százhektáros területet (a várat) kihasználatlanul hagyni. „A vár Arad számára eddig nem sok jót hozott, ideje lenne ezen változtani” – tette hozzá.

Faragó Péter megyei RMDSZ-elnök a Magyar Napok eddigi rendezvényeinek sikeréről s arról szólt, hogy a konferencia témája aktuális, és tanulhatunk belőle. Bognár Levente alpolgármester a vár és város kölcsönhatásairól és annak szükségességéről beszélt: eljött az idő, hogy várat a civilek használatba vegyék. Írásunk címe („tartsuk meg a következő Kölcsey-konferenciát a várban”) tőle származik – bár természetesen tudja, hogy a jövő évig erre nagyon csekély az esély.

A konferencia rangját nagyban emelte, hogy azon a környék közismert, a várak és városok történelmét jól ismerő szakemberei is részt vettek.
  
Az első előadó, dr. habil. Fleisz János a nagyváradi várról, történelmi szerepéről és város szerepéről szóló kitűnően dokumentált előadásában – az alapos történelmi áttekintőt követően – a vár hasznosításának jelenlegi állásáról számolt be. Immár a második szakaszánál tartanak – ennek átadása már idén karácsonykor megtörténhet. A város vezetősége felismerte, hogy fontos turisztikai és kulturális központ lehetne, számos (egészben vagy részben már megvalósult) beruházását már használni lehet, itt tartották, többek között, idén nyáron a Szent László-napok rendezvényeit.

Ugyancsak nagyszerű előadás volt a temesvári Szekernyés Jánosé, aki, a történelmi vonatkozásokon kívül a vár megmaradt részeinek (Teréz-bástya, a részben megmaradt Jenő-bástya) hasznosításáról is szólt. Ugyanilyen felfogásban ismertette dr. Németh Csaba a gyulai (Magyarország) téglavár történetét és jelenlegi kihaszlását, ami nem korlátozódik a színházi évad megrendezésére. Arad mindenikből meríthet ötleteket, ha végül is sikerül a város tulajdonába ténylegesen is átvenni a hatalmas várat.

Andó András, az Arad Európa Kulturális Fővárosa 2021 Egyesület ügyvezetője arról szólt, hogy a vár Arad pályázatának egyik alappillérét képezi (az öt közül). Elmondta, hogy már 1931-ben voltak elgondolások a vár civil hasznosítására, 1990 után pedig több elképzelés is napvilágot látott – egyebek közt strandot, szórakoztató központot, egyetemi campust, csónakázó központot, vendéglátóipari helyeket, kiállítási csarnokokat, múzeumokat – képzeltek oda, legújabban európai műalkotások sétányáról, fiatal külföldi művészek verandájáról, európai mesterek állandó vásáráról, de egyfajta (a várban elpusztultak emlékére állítandó) Terror Házáról stb. is beszélnek. Andó szerint azt célozták meg, hogy az európai kulturális fővárosság kapcsán az aradi lakosok a városukkal törődő aradi polgárokká váljanak.

A fentebbi kérdésekről a könyv nemcsak részletesen számol be, de több más témával is foglalkozik – az aradi vár történetének és felhasználhatóságának különböző aspektusaival, például, több mint 110 oldalon keresztül.

A több mint kétórás rendezvény végén a jelenlévők, ingyen, aláírás ellenében megkapták a bemutatott könyv egy példányát. 

Forrás: http://www.nyugatijelen.com/jelenido/tartsuk_meg_a_varban_a_kovetkezo_konferenciat.php

2015. szeptember 2., szerda

TÖRTÉNETTUDOMÁNYI KONFERENCIA SÁROSPATAKON

2015. augusztus 27-29 között szervezte meg Sárospatakon a Hajnal István Kör Társadalomtörténeti Egyesület évi tudományos ülésszakát Iskola, művelődés, társadalom címmel. A rangos rendezvényen Nagyváradot dr. Fleisz János, történész, egyetemi tanár a BINCISZ elnöke képviselte.
 
A rendkívül változatos tematikájú program öt szekcióban folyt, ahol mintegy 50 tudományos előadás hangzott el. Az előadások fő kérdései az oktatás és iskolatörténet kutatásának nemzetközi, országos és helyi lehetőségei, különböző szintű, főleg regionális, illetve Kárpát-medencei együttműködések kialakítása volt. Az előadásokból és a vitákból egyaránt kitűnt, hogy az oktatástörténet tudományos kutatása több országban is már önállósult és fő kérdése az oktatástörténet hatása a társadalomra. Megfogalmazódott, hogy jelentős maradt az egyes fontosabb városok oktatástörténetének a feldolgozása, de új projektek is létrejöttek, amelyek az oktatás-nevelés addig kevésbé kutatott területeit kutatta, mint például a tanárok társadalmi szerepének feldolgozása, az iskolázás története. Ugyanakkor folyamatban vannak komoly adatbázisok elkészítése, amelyek értékes háttéranyagot szolgáltatnak a hasonló jellegű kutatásokhoz.
Dr. Fleisz János történész, Az oktatás és iskolarendszer átalakulása Nagyváradon 1919-1940 címmel tartott előadást a sárospataki Református Kollégium termében.  Ebben bemutatta a két világháború közötti időszakban (1919-1940) végbement gyökeres átalakulási folyamatot. A szóban forgó szakaszban az oktatás  vált a kisebbségi politikai jogokért  folytatott küzdelem ütköző pontjává. Végig két erőteljes törekvés került szembe egymással, az egyik a nagyváradi magyarság harca a magyar nyelvű iskolahálózat és oktatás megmaradásáért, a másik pedig a román hatalom törekvése a kisebbségi iskolák visszaszorítása, leépítése és ellehetetlenítése érdekében.  Utóbbit, olyan, gyakran máig ható intézkedésekkel és rendelkezésekkel próbálták elérni, mint például a magyarországi tankönyvek betiltása, a Románia története és földrajza csak  román nyelven történő tanítása, vagy például a város egyik legrégibb és legszínvonalasabb oktatási intézményének, a Premontrei Főgimnáziumnak a tanév közbeni 1923 januári bezáratása, illetve az Állami Főreáliskola 1919-beni beszüntetése és az épületében az első román nagyváradi  állami középiskola, az Emanuil Gojdu Líceum beindítása.  A történtek dacára is a nagyváradi iskolarendszer viszonylag fejlett maradt, hiszen 1937-ben a 80 000 lakosú városban 96 oktatási intézmény létezett az 1910-ben feljegyzett 72-höz képest. A 21 év mérlege tehát nem a mennyiségi mutatók szempontjából negatív, hanem a jelentős erőszakos és a város hagyományaitól eltérő oktatási szerkezetátalakítás miatt. Amíg a város kétharmadát képező magyarság óvodáinak, iskoláinak száma lényegesen visszaesett (arról nem beszélve, hogy akkor szüntették meg a nagyváradi Jogakadémiát is), addig a lakosság egy negyedét alkotó románok anyanyelvi oktatásának térnyerése látványos volt. Persze a megmaradt, magyar iskolák igyekeztek becsülettel ellátni nagyon fontos feladatukat. A magyar közösség a korabeli nehéz helyzetben való helytállásának is köszönhető, hogy a magyar oktatás ma is jelentős pozíciókkal rendelkezik Nagyváradon.

2015. augusztus 10., hétfő

A Himnusz megalkotójára emlékeztek

Kölcsey Ferencre emlékeztek a Civil Társadalom Napján belül megszervezett szombati rendezvényen, a nagyváradi Góbé csárdában. A találkozó kötetlen beszélgetéssel zárult.
A rendezvényt a Regionális Fejlesztési Alapítvány és a Bihar megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetsége szervezte a tizenötödik alkalommal megszervezett Civil Társadalom Napja részeként. Baksa József, a Regionális Fejlesztési Alapítvány projektvezetője nyitotta meg a rendezvényt – mint elhangzott, a találkozó a miskolci székhelyű, tíz éve létesült alapítvány egyik projektjén belül jött létre.
Életút
Dr. Fleisz János egyetemi tanár, a BINCISZ elnöke elmondta: igyekeznek nagyobb léptékben gondolkodni, eddig Biharország, mostantól pedig a határ menti térség összetartozásának fejlesztésében szeretnének közreműködni, igyekeznek felvállalni a Partium értékeit is. A későbbiekben a történész egy előadás során mutatta be Kölcsey, a „világéletében gyönge testű, betegségekkel küszködő, mindössze negyvennyolc évet megélő férfiasan kemény lelkű ember” életét, aki kiterjedt és fontos életművet hagyott hátra. Szó esett azokról az olykor kíméletlen írásairól is, melyekben elmarasztalta többek között Csokonait és Berzsenyit, s nem vette észre, hogy amiért egy életen át harcolt, az pont kettejük költészetében fogalmazódott meg a legmagasabb szinten. A közönség eleinte mint kritikust és irodalmi vitatkozót ismerte meg. Élete végső éveit a nagy politikai perek töltötték ki, végső tevékenysége Wesselényi védelme volt, de a főtárgyalást már nem érte meg, 1838-ban halt meg egy szervezetén elhatalmasodó nátha következtében. „Nevét, emlékét a köztudatban múlhatatlanul idézi Nemzeti Himnuszuk. Életműve és emberi tartása miatt megérdemli, hogy születésének 225. évfordulóján megemlékezzünk Nagyváradon is róla” – hangzott el.
Versek
Meleg Vilmos színművész összeállítást adott elő Kölcsey Ferenc verseiből, Névben él csak, többé nincs jelen címmel. Tizenegy költeményt szavalt el, végül pedig a Himnuszt. A színművész főleg azokra a hazaszeretet és nemzetféltés által uralt versekre helyezte a hangsúlyt, melyeket akár első hallásra is könnyű felfogni, s amelyek hozzá is közel állnak, mondta el utóbb, kérdésünkre válaszolva.
A rendezvény második felében bemutatkoztak a jelenlévő civil szervezetek képviselői, majd kerekasztal beszélgetés következett, melynek során a résztvevők a határon átnyúló együttműködéssel kapcsolatos tapasztalataikat osztották meg, elképzeléseiket jövőbeli közös tervekről, együttműködési formákról.
Neumann Andrea


Civil vezetők Sződemeteren
C:\Users\Fleisz\Desktop\Civil nap 2015\DSCN0178.JPG


A Kölcsey „225” megemlékezés második napján a Regionális Fejlesztési Alapítvány (Baksa József), a Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetsége (BINCISZ) (dr. Fleisz János), a Nagyváradi Civil Kerekasztal (NCK) (Meleg Vilmos) és a Megyei Népfőiskolai Egyesület (Porkoláb Lajos) vezetői tiszteletüket tették Sződemeteren Kölcsey Ferenc szülőházánál. Örömmel vették tudomásul, hogy két nappal azelőtt, hosszú idő után újból kihelyezték a ház falára az évek óta eltűnt emléktáblát.