2018. január 19-én, pénteken délután a váradi Lorántffy
központban mutatták be a Magyar Kultúra Ünnepe 2018. rendezvénysorozat
keretében dr. Fleisz János: Nagyvárad művelődési élete 1940–1944 című kötetét.
Tizennyolc éve szervezi közösen Nagyvárad és Berettyóújfalu
a Magyar Kultúra Ünnepét, idézte fel a péntek délutáni kötetbemutatón a múltat
Fleisz János huszadik önálló kötetének a bemutatója alkalmából, kifejtve azt,
hogy a két város közös szervezése a bihari összetartozást példázza, ami
kihatott a testvérvárosi kapcsolatokra is. Hozzátette, hogy a kultúrának
közösségformáló ereje van, és bár a politika megosztja a magyar közösségeket, a
kultúra szerepe az összefogás erősítése, ezért politikai állásponttól függetlenül
mindenkinek együtt kell ünnepelnie a Magyar Kultúra Ünnepét. A továbbiakban a
Nagyvárad művelődési élete 1940–1944 című könyvet bemutató Porkoláb Lajos
berettyóújfalui művelődésszervezőről elmondta, neki nagy szerepe van abban,
hogy folytathatják ezt az eseménysorozatot. Ehhez kapcsolódva maga Porkoláb
Lajos úgy fogalmazott: „akkor csinálunk valamit jól, ha nem akarjuk
abbahagyni”.
Kötetbemutató
A szerző és a méltató valójában elbeszélgettek egymással a
kötetről a Lorántffy központban szép számban megjelent érdeklődők előtt. A
Nagyvárad történelme kutatásának a nehézségeiről szólva Fleisz János elmondta,
hogy az 1940–1944 közötti időszak egy fehér folt a magyar történetírásban,
egyrészt mert a forrásadottság nem megfelelő, másrészt pedig azért, mert senki
sem foglalkozott szívesen ezzel a korszakkal: pár mondatban elintézték az egész
időszakot, mintha akkoriban nem lettek volna fontos teljesítmények. Fleisz
János hozzátette, hogy vannak ennek a korszaknak nagyon szép, és nagyon csúnya
szakaszai is.
A korszak
Az említett korszakolás kiindulópontja a Második Bécsi
Döntés, amely lényegében a tengelyhatalmak stratégiai döntése volt: a velük
szövetséges Magyarországból és Romániából két, nagyjából azonos méretű államot
faragtak, mindkét országban nagyjából azonos nagyságrendű kisebbséggel, mert
úgy látták, hogy ez szolgálja leginkább a Harmadik Birodalom érdekeit. A döntés
nyomán Erdély északi része és Nagyvárad is visszakerült Magyarországhoz. A
könyvből többek között kiderül, hogy bár az 1919-es impériumváltáskor hatalmas
veszteségek érték Nagyváradot – a jogakadémia, az önálló színtársulat és a
római katolikus püspökség megszűnése –, az eltelt húsz év alatt mégsem sikerült
román várost csinálni belőle, ugyanis az 1941-es népszámláláskor a 92 ezres
lakosság 92 százaléka magyar anyanyelvű volt. Ezért sem meglepő, hogy 1940-ben
alig néhány hét alatt visszaállt a magyar polgári közigazgatás a városban.
Művelődési élet
Fleisz János hangsúlyozta, hogy az azt megelőző húsz évhez
viszonyítva teljesen más minőségű művelődési élet alakult ki Nagyváradon a
tárgyalt időszakban. Elmondta: érzékelhető volt az a törekvés, hogy Nagyváradot
ismét kulturális központtá tegyék, hiszen ismét lett állandó és önálló színháza
Váradnak, újralétesítették a nagyváradi római katolikus püspökséget. Olyan
jeles írók alkottak Váradon, mint Horváth Imre és Tabéry Géza. A képzőművészeti
élet is erős volt a városban, bár az kétségtelen, hogy a zsidótörvények negatívan
érintették a helyi képzőművészeti életet. A beszélgetés után a megjelentek
tehették fel kérdéseiket. A kötetbemutatón közreműködött Meleg Vilmos, aki
Kölcsey Himnuszát, és váradi költők verseit szavalta el, valamint a
Nagybajnócai Népdalkör három fiatal énekese, akik bukovinai népdalokat adtak
elő. Az esemény szeretetvendégséggel zárult.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése